Al Ain városa

Itt add meg az alcímet

7. nap 2017. november 25. szombat

Mai felfedeznivalónk a Dubaitól úgy 100-120 km-re lévő Al Ain városa.

Út közben végre megpillantjuk a sivatagot úgy, ahogy eddig csak filmekben láttuk, a homokdűnék végtelen sorával. Egy dűnére nagy nehezen fel is mászunk. Külön technikája van, hogy ne csússzunk vissza állandóan. És mi van a dűnén túl? Újabb dűnék, ameddig a szem ellát.

Megpróbáljuk elképzelni, milyen lehetett, amikor régen gyalog és teveháton kellett megtenni több száz kilométert az utazóknak. És minden megmászott dűne után egy újabb következett, az oázis meg csak nem akart felbukkanni. Kétségbeesés és reménytelenség, ezek a szavak jutnak eszünkbe. Itt érti meg igazán az ember, miért van szükség a napi öt imára. Néha még az is kevésnek bizonyulhatott.

A sivatagban is frissen, fiatalosan. Úgy könnyű, ha néhány méterre ott vár a légkondicionált autó. 

Így viszi a szél a homokot évezredek óta. Vagy még régebben...

Akik már lefelé tartanak a dűnéről.

Meghódítjuk az erődöt.

Járművek az erőd fénykorából.

Péter és az arab építészet találkozása. 

A régi királyi palota bejárata. Még az államalapító nagyapja építtette. 

A palotakert.

Az államalapító: Zajed bin Szultan Al Nahjan sejk teveháton, sólyommal. Az államalapítás hivatalos napja: 1971. december 2.  

Fárasztó dolog a történelem.

Királyi hűsölésre.

A palotakert, mögötte az oázis pálmafái.

A régi palota lakóépülete kívülről...

És belülről.

Milyen lehetett, amikor összeült a nagytanács? Szerintem főleg hangos.

Már idefelé jövet is láttunk tevéket az út mellett, vagy kocsikon szállítás közben. Valószínűleg innen hozták őket, vagy ide tartottak éppen. A tevepiac Al Ainban.

Ők ketten állítólag 3 napja születtek. Vagyis még babatevék...

Várjatok, jövök én is!

Szieszta tevemódra.

"Na jó, még egy tevét adunk érte, de ez már a végső ajánlat." 

"Maximum két kecske."  Nem jött létre az üzlet. A tevehajcsárok kezdtek túlzottan bizalmaskodni, így jobbnak láttuk gyorsan lelépni.

Amikor Al Ain városáról, régi erődről, palotáról, oázisról meg tevepiacról hallottam, úgy gondoltam, a nevezetességeket leszámítva valami ócska porfészek lesz a sivatag közepén. Hát jó nagyot tévedtem. Gyönyörű város, széles, pálmafás utakkal, villanegyedekkel. Itt ellenálltak a kísértésnek, hogy toronyházakkal rakják tele, így nagyon hangulatosnak és élhetőnek tűnik.  

Felmentünk a hegyre naplementét nézni. Előttünk a végtelen sivatag.

1300 m-en azért még ezen az éghajlaton is hideg van.

Miután lement a nap, visszamentünk az oázishoz, ahol valami fesztivál féle volt. A férfiak amatőr tánccsoportja. Nézőközönség rajtunk kívül nem nagyon volt, leginkább a saját örömükre ropták a helyi legénytáncot. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el